Aposztróf – Csoóri Sándor-est

Szeptember 16-án, a Várkert Irodalom Aposztróf estjeinek szezonkezdése a XX. századi magyar irodalom egyik kulcsfontosságú szerzőjének bemutatásával indul. A beszélgetős, zenés-irodalmi előadás középpontjába Csoóri Sándor kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas költő, esszéíró, prózaíró kerül. Csoóri pályája 1953-ban indul, s Görömbei András szerint „költőként az a legnagyobb irodalomtörténeti érdeme, hogy összetéveszthetetlenül egyéni színnel vitte tovább költészetünknek azt a fő vonulatát, melyet elődei és kortársai Balassi Bálinttól Nagy Lászlóig megteremtettek.”

Milyen a Csoóri-vers? Miképp jelenik meg munkásságában népköltészeti és történelmi hagyomány, s hogyan olvassuk esszéit? Miképp lehet ezt a páratlan életművet a legfiatalabb generációhoz közel hozni? Az est két részében kortársakkal és irodalmár barátokkal beszélgetünk Csoóri Sándor életművéről, és megidézzük a Párbeszéd sötétben című előadást, amit Vecsei H. Miklós Junior Prima-díjas színművész alkotótársaival hozott létre, vallva: „az az erő, az a mágia, személyesség és metsző őszinteség, ami az ő esszéiből, verseiből árad igazi hiánycikk, vagy inkább értékrés az életünkben”.

Közreműködők:

Vecsei H. Miklós Kiss Flóra (Quimby, Subtones) Mihalik Ábel (Hiperkarma, Kispál és a borz) Novai Gábor (Mörk) Frimmel Jakab (Abel Label)

További információ: https://varkertbazar.hu/esemenyek/aposztrof-csoori-sandor-est

Halálra táncoltatott lány – Bemutató

Csoóri Sándor halálának ötödik évfordulóján idén egy különleges bemutatóval emlékezhetünk meg a neves íróról.

Novák Péter rendezésében a Nomád Nemzedék Társulat viszi színpadra az 1959-ben megrendelt darabot. A művet nem kellett aktualizálnia a rendezőnek, hiszen a „Halálra táncoltatott lány” című darab mondanivalója ma, s mi több örök érvényűen aktuális.

A szerelem csábító édessége, a féltékenység mérge, a tiltás és a dacos ellenállás, a szegénység valamint a gazdagság, a családi hagyományokért hozott ésszerűtlen áldozatok örök küzdelmei kerülnek terítékre.

A rendező, Novák Péter így vall a darab megszületésének a szándékáról: „Minél többet őrizni az eredeti írói szándékból, minél inkább tartani vele a történet sűrűjébe, különös tekintettel arra a megrázó lírai környezetre, amiben megszólal.”

Táncosok: Józsa Tamás, Santana Cadena Diána, Chifor Lénárd, Bodnár Dániel, Kiss Sarolta, Gál Nóra, Dajka Ilka, Marosy Gerda, Bolgovics Gergő, Bölcsföldi Bálint, Sosovicza Fanni

Szereposztás: Szabó Gábor: Béhr Márton Sági Erzsi: Kulcsár Viktória Bíró: Bede Fazekas Szabolcs Halál: Orosz Ákos Gazdag legény: Appelshoffer János Gábor anyja/Öregasszony: Rémi Tünde Vénasszonyok: Balogh Melinda, Izabella Causanell Őrmester: Berecz István

Zenekar: Horváth Balázs – hegedű Deáky Márton – szaxofon Lajti Ákos/Könczei Bálint – brácsa Pandák Viktor/Deáky Máté – bőgő Bősze Tamás Jean-Pierre – ütőhangszerek, koboz Csurkulya József – cimbalom

Munkatársak: Dramaturg: Sediánszky Nóra Zeneszerző: Kelemen László Látvány-rendező: Kuthy Ágnes Rendezőasszisztens: Sárosi Emőke Koreográfus: Berecz István Fotó: Fürjes Viktória

Csoóri Sándor Halálra táncoltatott lány című ballada-játékát színpadra alkalmazta és rendezte Novák Péter.

Támogatók: EMMI, Csoóri Sándor Alap

Jegyvásárlás: https://nemzetitancszinhaz.jegy.hu/.../bemutato.../727049

Csoóri Sándor irodalomtörténete I–II.

Csoóri Sándor: Divatok ide vagy oda – kezdettől fogva így gondolom: a magyar költészet nélkül nem volna magyar nemzet, magyar szellemiség, ami egyértelműen azt jelenti, hogy ezután se lehet. Hiszen az igazi költészet mindig szembesülés az igaztalan, romboló élettel, miközben a legforróbb vágyakozás is arra, hogy a teljesség átélői és birtokosai lehessünk. Legyen szó szabadságról, szerelemről, szellemről, a lét legdrámaibb kérdéseiről. Ma például a költészet legizgatóbb föladata az, hogy a félrevezetett, a becsapott, a többszörösen is manipulált emberben újra fölébressze természetes ösztöneit és a saját határain is túlmutató képességét. Továbbá, hogy őrizze, védje, gazdagítsa nyelvünket, mert ha holnap és holnapután már nem lesznek nagy költők, a civilizáció aszályos körülményei között elsorvad a nyelv, a sorvadástól pedig törvényszerűen meghanyatlik a gondolkodásunk. Európa új tagországaként várhatna-e ránk ostobább balsors?

Csoóri Sándort a született szerénysége határozta meg leginkább. Kívülről úgy is látszhatott, hogy címekért, rangokért, díjakért harcolt. És mivel ezeket a Nagy-Kossuth-díjig, a Nemzet Művésze címig megkapta, könnyedén mondhatja igaznak a maga véleményét az, aki így vélekedik. Kívülről nézve azt is könnyedén elfelejthetik, hogy 1990 előtti életét a harcaiból, az ellenállásaiból és egy demokratikus jogállami létért és a kulturálisan egységes nemzetért való kiállásaiból és az ezekért kapott büntetéseiből, eltiltásaiból ismerhetnénk igazán. És olyan gondolkodóként, aki új elemet tett hozzá Kodály és Bartók hagyományfeltámasztó csodáihoz. Ez is olvasható ebben az életműsorozatban (A hagyomány föltámasztása). És talán azt sem kellene figyelmen kívül hagyni, hogy milyen környezeti körülmények között jöttek a legnagyobb díjak, és mi minden nem sikerült abból, amit már megteremtett, mégis elpárolgott. Hasznára válna minden érték- és emberismerő olvasónak, ha úgy közelítene a Csoóri-irodalomtörténet második kötetéhez is, hogy érzékeli: a költőnek a költői hangért győztesen megvívott egykori belső gyötrelme, ember nem tudja, milyen eldugott óráiban, ébren töltött éjszakáiban szerzett áttekintő történelmi, irodalmi tudása ellenére benne maradt a hazulról hozott örökség, az említett szerénység. Ami most itt áll ebben a kötetben, az nemcsak (alig) szűkített magyar irodalom, amelynek a Csoóri Sándor által elképzelt teljessége, természetesen, benne van az életműsorozat másik két kötetében, hanem világirodalmi viszonyítástörténet is. Író-költő nemzedéktársai közül ilyet nem írt senki sem.