Csoóri Sándor emlékkönyv - Fehér holló feketében

Erdélyi Szalon-IAT Kiadó – összeállította Balogh Júlia, szerkesztette Pálfy G. István – 368 oldal, keménytáblás kötés, színes képmelléklettel.


Egy emlékkönyv az életrekeltés könyve is lehet. Ez pedig ilyen! Nem a búcsú, a gyász hangulata uralkodik benne, hanem az a meggyőződés, hogy mindaz, amit Csoóri Sándor teremtett, ma is és holnap is él. Ha valaki örül ennek, hát ezért olvassa el, aki pedig más ízléssel van megáldva azért, hogy szembesüljön az ellenérvekkel. Csoóri Sándor egész életében furcsa viták kereszttüzében élt. Évtizedeken át az volt ez a furcsaság, hogy a hatalom kivételével úgyszólván mindenki szerette. Bármilyen irányú gondolkodók, művészek, írók, filmesek, színészek, festők, szobrászok nemcsak szerették, becsülték, de barátjuknak is tekintették. Szerte a magyar világból olvasók és nemigen olvasó egyszerű emberek ezrei az ügyintézőjüknek tartották, s az is volt. Az ötágú síp Illyés Gyulája után ő lett az akkor már mozaik-nemzet magyarországi szellemi reménysége. Részben ezért, részben a liberálisok hatalomvágyó, a nemzet fontosságát tagadó politikai kisebbségével indított vitája miatt eljött az idő, amikor a gyűlölet lángjai közé is bekerült. Ezeknek a vitáknak a megoldása nem lehet a hallgatás. Ez a könyv a kibeszélés pártján áll.

Ez az emlékkönyv a hasonló célú könyveknek abba a családjába tartozik, amelyeknek minden írása kifejezetten az emlékezés középponti alakjáról szól. Természetes, hogy a bevezetőt az utolsó harmincöt évben - és azóta is - a hozzá legközelebb álló ember, a feleség, a társ, Balogh Júlia írja, s hogy az első fejezetben a temetésen elhangzott gyászbeszédek olvashatók. A második fejezetben azok a friss írások sorakoznak, amelyek e gyűjtemény számára készültek. A harmadikban a már eltávozott kortársak verseiből, esszéiből, tanulmányaiból és köszöntőiből találnak válogatást. Itt olyan gazdag a kincsestár, hogy teljességre aligha törekedhettünk. A negyedik fejezetben az egy nemzedékkel fiatalabb követők írásai következnek. Olyan kutatókról, költőkről, mély ismerőkről van szó, akik valóban végigkövették Csoóri Sándor teljes életútját. Három tucat írás és ugyanennyi fotó - a kivételes könyv a második halálévfordulóra jelent meg és megrendelhető online webshopokban, a kiadónál közvetlenül, valamint elérhető számos könyvesbolt kínálatában is.


A Librarius portálon megjelent írás a kötetről:

https://librarius.hu/2019/01/14/csoori-sandor-emlekkonyv/?fbclid=IwAR2oa7O6kOmiQfMNMq6dymSOFo-mEaeqEwzr7RcgD51H61b99t0ZWXRKy_M