Búcsúszavak

Bogárdi Szabó István

"Csoóri Sándor egész életében szerette az egybegyülekezést – legszebb gyermekemlékei közé sorolja ezeket Zámolyon, aztán Pápán a református kollégium tehetségeként, aztán költőként, gondolkodóként, világjáróként, magyar szó szerelmeseként, értelmiségiként – tanácskozásokban, szervezkedésekben, beszélgetésekben, legszebb szóval: egybegyülekezésekben élt. Most holtában, még egyszer, ide ravatalához egybegyűjtött bennünket: gyászra, végtisztességre, életéért való hálaadásra – és a feltámadás reményében való megerősödésre. Itt kell most elnyernünk a vigasztalást. Erre ő személyesen kötelezett engem."

Balog Zoltán gyászbeszéde

Gyászoló Gyülekezet!

 

„Én vagyok az, aki nem jó

Fellegajtó nyitogató” – tanulta valamikor Csoóri Sándor a kalotaszegiektől az ősi magyar népdalt. S ebben a két sorban ráismert saját életének egy alapvonására, ahogyan ráismert, és mi is ráismerünk népdalokban, táncmozdulatokban, a népi hagyomány egy-egy darabjában, meg az egészben is saját életünk darabjaira vagy éppen lényegi vonásaira.

Illyés Mária-Búcsú Csoóri Sándortól

Azok nevében is jöttem el Csoóri Sándor ravatalához elhozni a szeretet és a nagyrabecsülés kifejezését, akik földi valóságukban már nincsenek velünk. Helyettük is tehát, akik csak szellemükben lehetnek itt, hadd idézzem föl életük néhány közös mozzanatát.

Kósa Ferenc-Halotti beszéd

Kedves Sándor!

 

Engedd meg, hogy a barátaid közül én is elköszönjek Tőled.

Réges-régen, több mint fél évszázaddal ezelőtt találkoztunk először. Te akkor már országosan ismert költő voltál, én pedig csak afféle filmes pályára készülő süvölvény. Eljöttél hozzám, és egy táskában könyveket és kéziratokat hoztál. Én akkoriban egy kollégiumi szobában laktam. Az ágyam fölött a falon a szüleimről készített fotóm mellett Bartók Béla és József Attila arcképe függött.

Tornai József-A második születés

Soha nem gondoltam arra, hogy egyszer ott kell állnom Csoóri Sándor sírjánál. Hiszen ő maga volt az élet, a gondolkodás és a modern költészet. Halála a 2. világháború utáni magyar irodalmi és szellemi-politikai világ legnagyobb vesztesége. Nem azért, mert nem éltek olyan pályatársai, mint Illyés Gyula, Juhász Ferenc, Nagy László vagy Pilinszky János.