Gondolatok a költőről

Verseinek jó részében a katasztrófa szédületén áttör a szépség szédülete, amihez a természet, a nő és a paraszti világkép »esztétikumától« kapja az első ihletést – a másodikat pedig lelke lángolásától, amely a realitást a csoda szférájába emeli, a csodát magában a realitásban, annak »belsejében« fedezve fel. (…) Csoóri lírai aspektusa és az életért vívott, látszatra csupán egyéni küzdelme mögött egyetemes indíttatás, kettős, történelmi kényszer is meghúzódik: egyrészt az emberiség »kollektív vitája« a halállal, amely századunkat arra készteti, hogy folyvást örvények körül keringjen – másrészt a titokfejtés vágya, sóvárgás a kollektív győzelemre az életen…

Török Endre 1963

Csoóri Sándor az emberi egzisztencia bárminő korlátozottsága elleni morális tiltakozás megszólaltatója. Alakzatainak a kritika által bőségesen (…) elemzett rapszodikus-elégikus monotóniája ebből a gondolati és erkölcsi koncentráltságként is fölfogható változatlan célképzetből és szolgálatba állított művészi (valamint közéleti) szerepből ered. Egy kegyetlen sorscsapás – Nagy László 1978 januárjában bekövetkezett korai és váratlan halála – miatt az a feladat, költői szerepkör is részben Csoórira testálódott, amelynek ő majdnem indulásától várományosa, sőt részese volt, de amelynek (…) folytatható mivoltját jómaga sohasem hirdette

Tarján Tamás, 1997

S hogy (…) Csoóri Sándor soha nem jut el (a ha volna életem, ha volna időm már-már biológiai végállapotának józan belátása, a megcsúfolt profetikusság élményének erőteljes megélése mellett sem) a közéleti közöny, érdektelenség érzékiérzelmi-gondolati vég-állapotáig, annak a nem mindennapi mélységben átélt szereptudatból eredően a nem romló, hibátlan alanyi felelősségérzet lehet az indoka. (…) a felfokozottan indulatos, támadó-ostorozó hevülettel festett látomások, a taszító jelzők, az undor képei a poétikai hatásmechanizmus elvei alapján most is egy ellentétes minőséget felmutató lírai világképzés tanúságtevői: ez itt a haza, talán az édes haza, melynek rommá lett templomait, lerombolt hegyeit mégiscsak újjáteremteni vágyja a költő.

Cs. Nagy Ibolya, 1997

​Csoóri Sándor (…) sokoldalúan és árnyaltan világítja meg a nemzeti újjászületés elmaradását, a szellemi-lelki-gazdasági nemzeti szétszórtság okait és tényeit. Döbbenetes látleletet készít a magyarság itthoni és külhoni állapotáról egyaránt. Okok és okozatok leverő leltárát készíti el, számba véve és új szempontok szerint megvilágítva a bajok (…) sokaságát. Ezek megmutatása, leleplezése azonban sohasem az önemésztő reménytelenséghez vezet az ő esszéiben, hanem minden esetben a nemzeti kibontakozás, megújulás útját keresi.

Görömbei András, 1998

​Csoóri Sándor már 1983-ban kimondta, hogy a diktatúrát az egypártrendszer, a magántulajdon elbitorlása és a hit összetartó intézményeinek szétverése alapozta meg. Megnevezte a rontás ismérveit. Ez olyasvalaminek a kimondása volt, amit rajta kívül senki más nem tudott vagy nem mert, nem is merhetett megfogalmazni. A rendszer idegközpontjához nyúlt. A bűnök bűnét követte el a kádári hatalom és a szovjet birodalom támogatóinak szemében.

Pálfy G. István, 2003

​Csoóri Sándor költői sokszólamúsága abban is szemlélhető, hogy a leghagyományosabb lírai műfajokat megújítja: akár egyetlen műben is egymásra építi azokat, hangnemeket is szembesítve egymással. Az olykor kaotikusnak mutatkozó világban az esztétikai minőségek sem maradhatnak már egyetlen vonással leírhatók. Ha a disszonancia folytonosan jelen van a mindennapi életben, akkor azt a művészetből sem szabad tartósan kiiktatni. Berzsenyi Dániel ezt ilyenképpen még nem élhette meg. Ady Endre polifon hangját, összetett látásmódjának örökségét Nagy László, majd Csoóri Sándor vitte tovább.

Vasy Géza, 2017

​Csoóri a Nagy László-i imperatívuszt oly módon alakította át, hogy szétszedte, átröntgenezte a csodát, majd költői nyelven, eleven és fölmutatható poétai fogásokkal összerakta szemünk láttára. Mert ő kijelentő mondatok idején is inkább a kérdő mondatok szószólója volt, így szükségszerűen elemezni kényszerült. Bevallottan közel a földhöz, és bizonytalan égi mezsgyéken egyszerre próbál ma is szerencsét.

Nagy Gáspár, 1985

​Csoóri Sándor életpéldája (…) inkább azt sugallja: győzni is lehet. Igaz, győzelme nem felejtetheti a kérdéseket: ha elég bizalmat kap, ha nem cenzúrázták volna »finoman« a létét, ha nem szorították volna ki oly sokszor az irodalmi lapokból, a tv-ből, a rádióból, ha nem lettek volna az értetlen mellőzések és támadások, szerződésfelbontások és eltiltások – vajon mennyivel alkothatott volna többet, s főként teljesebbet. Mert csakugyan meg lehetett volna vele fogatni a történelem madarát. Mert mosolyában csakugyan madárhad röppent, s ezer esztendős esők sétálnak benne. Innen, tehetsége felől nézve mi is tűnődhetünk: mennyi energiája pazarolódhatott el Csoóri Sándornak? Hogy mennyi minden maradt eddig kidalolatlan benne

Czine Mihály, 1988

​A Hitel 1990. szeptember 5-i számában Csoóri Sándor közzé teszi a Nappali hold című esszésorozata második részét. Egy hét sem telik el, és szeptember 11-én »a magyar sajtóban elsőként« reagál a Mai Nap – mint erre ugyanitt október 4-én emlékeztet – az esszé egyetlen passzusára. Ez a – kis híján négy teljes oldalnyi szövegből – kiemelt tizenhat sor lesz aztán a több hónapon keresztül tartó »értelmiségi szópárbaj«, »kávéházakban vívott polgárháború« (The Independent on Sunday, 1990. október 7.) kiváltó oka (…). Az elsőként reagáló(…)t nem a részlet »zsidóellenessége« zavarta, hanem az »igénytelensége«. Az, hogy Csoóri úgy kerüli meg – mint írja – az ő szellemi formátumához méretezett kérdést, ahogy a »fércművészek« szokták. Ezért az esszé – vagy a tizenhat sor?

Márkus Béla, 1991

​Csoóri Sándor nem egy, hanem több »rendszerváltozást« ért meg ifjúkora óta, így aztán tapasztalatai egyáltalán nem csak 1989-90-es fordulat, átalakulás, változás történéseiből, következményeiből szűrődtek le. A mindenkori hatalom és az értelmiség összefonódása, de még a »szélárnyék« vívmánya, azaz a hatalommal kötött alku (…) legnagyobb veszedelme (…) az, hogy leszoktat az önálló gondolkodásról… Csoóri már a hetvenes évek végétől sürgeti ennek a részleges kompromisszumnak a fölülvizsgálatát.

Monostori Imre, 1995

​Korábban mint bajvívó, a modern versért való küzdelmében új és új várfalaknak vetette neki ostromlétráját. Most kiérleltség és megállapodottság jellemzi: birtokában lévén immár időnek és formának, eljutott a feloldó evidenciákig. (…) A költő a maga (és a mai magyar líra) csúcsain halad, mert számára a vers(írás) önkifejezés és világmodell-teremtés azonossága, törvénykeresés és életforma, szó és tett ritkán tapasztalható egysége.

Grezsa Ferenc, 1985

Csoóri Sándor a mai magyar irodalomban: magatartás. Az ötvenes évek első felének nagy történelmi megrendülése után Csoóri a descartes-i szisztematikus kételkedés módszerével rombolta le önmagában a világot, hogy újraépíthesse. Módszeresen és kitartóan. (…) A költemények hátteréből… határozott arcélű, korunk leli valóságát mélyről és újszerűen szemlélő személyiség bontakozik ki, aki előtt ma még beláthatatlanok a lehetőségek, s aki(t) – noha nagyigényű szándékától: »a világ leszek vagy meghalok, nem érhet más« még messze van – (…) a magyar líra gazdag horizontján is a legjobbak között kell számon tartanunk.”

Kis Pintér Imre, 1970

Tényeknek és líraiságnak, személyességnek azt az ötvözetét, amit Csoóri teremt meg a magyar irodalomban, az illyési példa nagyon is kiváltotta, de az adott korszakban, egészen más helyzetben már nem pótolhatta. Csoórinak az úttörők sorsával kellett fi zetnie a kellő időben közzétett, fölháborító tudósításokért. (…) Csoóri azokban a nehéz években egyfolytában úton volt, jelen akart lenni a falu hirtelen, kívülről megindított átalakulásának pillanatában. Akkor még senki nem volt erre érzékenyebb nála

Tornai József, 1974

Mostanában egyetemi berkekben sűrűn hallható a panasz: a közösségi szellemű költészet és gondolkodás egyre népszerűtlenebb. Ma már József Attila sem kell. Nagy László még tartja magát, de holnap már ő is a második vonalba szorul. Weöres Sándor és T. S. Eliot a költőeszmény, a becsvágyóbb egyetemi hallgatók Heideggert olvassák, és követőit tisztelik, tudákos módszerekben keresik lehetőségeiket, a nagy többséget pedig nem érdekli semmi. Tudom, a keserűség torzítja ilyenre a képet, de ha igaz volna is, inkább az oktatást és a felvételi rendszert minősíti, mint a közgondolkodást. Lám, a »Csoóri-tanszék« népszerű, noha szelleme közösségi. Nem kell tehát elsietni a harangozást. Amit a gálya és a víz viszonyáról Petőfi állított, eddig még mindig igazolta az idő. Most Csoóri révén.”

Kiss Ferenc, 1979

A szellem alakulásának, formálódásának, kiteljesedésének prózai tükre a Nomád napló… A csillapíthatatlan szomjúságú: hitű, kíváncsiságú, érdeklődésű ember, alkotó művész vallomásai életről, irodalomról, történelemről, politikáról, önmagáról és az emberiségről. Akárhonnan, akárhogyan közelítünk e kötethez: a személyiség jellemzői, a közéleti nyughatatlanság, a nemzeti érdekek védelme, nemzettudatunk ápolásának vállalt gondja, nyelvünk és kultúránk pátyolgatása, s mindennemű jogegyenlőtlenség ellen való tiltakozása, a mindennemű nemzeti elnyomás láttán való felháborodása irányából – (…) lenyűgöző erővel győz meg bennünket az írás, a mű.”

Cs. Nagy Ibolya, 1979

Az idő majd tárgyilagosan megítéli Csoórit; nekünk, sorsa közeli tanúinak, vállalnunk kell elfogultságunkat. Nekünk kötelességünk tudni, hogy milyen életbevágóan fontos példa az övé, aki a történelmi lehetőséget nem az előjogok puszta megfordításának fogta föl, hanem tanulásra használta; a tanultakat pedig olyan tennivalók meghatározására, melyek elvégzése nélkül csődbe jut mind az életműépítő óvatosság, mind a harcias radikalizmus, és utódainkra nem egy élhető világ marad, hanem csak por és hamu.”

Orbán Ottó, 1979

Amit Csoóri Sándor a lírai közlés formáira bíz, élményeiből s világképéből lírikusként kifejez – egész és érvényes, önmagában teljes. A líra műfajában is hiánytalanul képviselni tudja önmagát. Jelenléte a lírában a teljesség igényével mérhető. Líravilága önálló, saját törvényű, zárt rendszerként áll előttünk. Az eredmény és teljesítmény jelenkori költészetünk rendjében is jelentős, mással nem helyettesíthető.

Fülöp László, 1980

​Adynak mítoszi méretűvé kellett stilizálnia egyéniségét ellenfeleivel – a vezetésre, országlásra nem méltó urakkal – szemben. Csoórinak viszont azért kellett és kell megküzdenie, hogy az előtte föllépő költőnemzedék – Juhász Ferenc, Nagy László – költői forradalma után visszahelyezze a politizáló, protestáló, az élet fontos dolgairól, közösségről, szerelemről beszélő lírai személyiséget a hétköznapokba. Ehhez pedig nem »nagyformátumú«, hanem mindenekfölött hiteles lírai hős kivívása szükségeltetik.

Alföldy Jenő, 1980

Please reload