A kádári diktatúra utolsó évtizedének sajátos lenyomatát adják a Napi Operatív Információs Jelentések. Ebben az időszakban nevezik ezt az országot sokan a legvidámabb barakknak. Azonban épp ezeken a jelentéseken keresztül pillanthatunk be a nyolcvanas évek politikai ellenállóinak világába, akiket a Belügyminisztérium célzottan figyeltetett. Az ellenzéki mozgalmak résztvevőit a pártállam ellenséges személyekként kezelte, tevékenységüket nyomon követte, s összegezte a begyűjtött információkat. A jelentésekből képet kaphatunk arról, hogy mindaz, ami 1990 után teljesen és talán örökre szétvált, ami az árok egyik vagy másik oldalára került, az még a Kádár-rendszerben együtt volt. Csoóri Sándor a Kádár-kor ellenzékének egyik legmarkánsabb, a népi-nemzeti gondolati kör megkerülhetetlen alakja volt. Németh László és Illyés Gyula méltó utódaként gondolati esszéi mellett a magyar nemzet sorskérdéseivel foglalkozott. De nemcsak emiatt keltette fel a pártállam állambiztonsági szerveinek érdeklődését, hanem azért is, mert olyan személyiség volt, akit az urbánus ellenzéki közeg is befogadott, rendezvényeire meghívott, de ugyanúgy meghatározó személyiségnek számított emigrációs körökben is, ahol igencsak népszerű volt gondolataival, írásaival és előadásaival. A belső elhárítás 1980 és 1984 között Csókás fedőnevű célszemélyként tartotta számon Csoóri Sándort. Csókás fedőnevű célszemélyre 94 jelentés maradt fenn, míg Csoóri Sándorra 1979–1989 között több mint félezer. Ezt a nagy mennyiségű jelentéssorozatot több kötetbe gyűjtöttük, a jelen kiadvány az 1983-as év első részének anyagát tartalmazza. Korábban megjelent az 1979–1980-as, illetve az 1981–1982-es időszak gyűjteménye.
A kötet megjelenését támogatta a Bethlen Gábor Alap.
